Életnaptár

Gergely József okleveles biológust, ornitológust, lapunk újságíró-fotóriporterét és természetfotóst sokoldalú tevékenységéért Zenta Község Önkormányzata Pro Urbe díjjal jutalmazta

Az elismerést a városházán megtartott városnapi díszülésen vette át. Interjúnk ebből az alkalomból készült vele.

Három évtized munkájának csak-csak kell, hogy legyen látszata. Ha valaki azzal foglalkozik, amit szeret, amit kedvvel csinál – még ha annak javadalmazása hagy is kívánni valót maga után – előbb-utóbb eredményes lesz.


Mennyire érzed sikeresnek az idei évet és az elmúlt időszakot, különösen, hogy Pro Urbe díjat kaptál, a város legrangosabb elismerését, amit magánszemélynek adhatnak?

– A XXI. század 13. éve, a 13-as számú év, az 55. életévem eddig igazán szerencsésen alakul a számomra. Már az év eleje is jól kezdődött, január közepén szinte ugyanazon a napon három világvárosból, Belgrádból, Budapestről és Moszkvából érkezett örömteli hír: a természetfotó-pályázatokra benyújtott képeim, képsorozatom döntőbe jutottak vagy díjat kaptak, a szakmai zsűri is legjobbak közé értékelte a tűzben szedegető gólyákat bemutató drámai fotókat és a közönség is díjazta.

A MUÓSZ 1012-es sajtófotó-pályázatán a természet és tudomány – képsorozat kategóriában nagyon erős mezőnyben, nemzetközi bírálóbizottság a Csókánál készült tüzes gólyafotó-sorozatot első díjjal jutalmazta. Azon ritka pályázatok közé tartozik a sajtófotó-pályázat, amely pénzdíjjal is jár. Jó volt látni a Magyar Nemzeti Múzeumban a sajtófotó-pályázat díjnyertes alkotásaiból rendezett kiállításon a látogatók elismerő befogadó tekintetét a fotóim láttán.

E képeim közül egy Az év természetfotósa pályázat megmérettetésén is legtöbb pontot kapott a természet energiái kategóriában. Novemberben várható eredményhirdetés és kiállítás-megnyitó Budapesten a Természettudományi Múzeumban.

Új könyvvel jelentkeztél idén.

–Több éve dédelgetett álmom valósult meg a Madárnaptár címet viselő könyvem megjelenésével. Húsvétra látott napvilágot a fotóimmal illusztrált mintegy száz cikket öt fejezetbe soroló új könyvem a szabadkai Életjel kiadásában. A kiadónak a jubiláris 150. számot viselő kötete ez, ami külön megtiszteltetés a számomra. Az év végégig még szeretnék Zentán is tartani egy hivatalos könyvbemutatót, bár a könyvhét alkalmával röviden már bemutattuk a VMMI Alkotóházában. A könyvbemutatót összekapcsolnám egy szép természetfotó-kiállítással, ahol az újabban díjazott képeimből is adnék ízelítőt a hazai, zentai közönségnek.

Szegeden a könyvhét alkalmával már volt egy csoportos könyvbemutató, ahol a vajdasági kiadványok között röviden beszélhettem a Madárnaptárról, de november 5-én a Millenáris Kávéház alagsorában fotókiállítással egybekötött könyvbemutatóra hívtak meg.

A Madárnaptár még kapható, de alig száz könyvem maradt már csak, a kiadónak talán még több van, de már most gondolkodom egy színes fotóalbumon, amiben a fotók játsszák majd a főszerepet, mellettük hozzáillő idézetekkel, vers- és prózarészletekkel. Amolyan fotóalbum elkészítése foglalkoztat, amihez majd támogatókat kell találni, hogy megjelenhessen néhány éven belül.

Hogyan kerültél kapcsolatban a tankönyvfordítással?

Zentán mindenki ismeri Guelmino János bácsit, a tanárt, a rádióriportert, a horgászszakírót és könyvfordítót, akit az évek súlya sajnos mára nagyon megviselt, az utóbbi időben nem tud közszereplést vállalni, nincs is Zentán. János bácsi, ahogyan idősödött, egyre többször kérte a segítségemet, több gimnáziumi biológiakönyvet fordítottunk közösen. Ő a botanikai részt, én a zoológiait részesítettem előnyben, ki miben jártasabb. Később már egyedül dolgoztam, de János bácsi alapossága és kitartása sokat segített a fordításkor felmerülő problémák hatékony megoldásába. Ő végig írógéppel dolgozott, amihez az kellett, hogy érthető, letisztult, nyelvileg helyes mondatokat gépeljen a papírlapra, hiszen a számítógép adta gyors törlési és javítási lehetőségek nem álltak rendelkezésre.

A tankönyvfordítás elég macerás, és nem jól fizetett foglalatosság, de ha az ember nekidurálja magát egy nyolcadikos biológiakönyvet napi 3-5 órás intenzív munkával szerbről magyarra átültetheti. A szerb könyv szövegétől, amennyire lehet, megpróbáltam eltérni, habár a lektorok nem igazán értékelik az egyéni, esetleg modernebb megoldásokat. A szöveghűségnek meg kell maradnia, amennyire lehet, de gyakran az eredeti szövegben is hibákat találni, amire fel kell hívni a kiadó figyelmét, hogy legalább a következő szerb kiadásban küszöböljék ki a tévedéseket.

Az első kiadást követő újabb kiadásokért már arányosan nagyobb összeget lehetne kapni, de néhány éve már a tankönyvkiadó olyan szerződést köt a fordítókkal, amelyben „önként” lemondunk az újabb kiadások után járó tiszteletdíjról. Inkább valamivel többet fizetnek elsőre, csak ne kelljen az újabb kiadásokért fizetniük. Emiatt azután már végkép nem vonzó a tankönyvfordítás, de meg kell csinálni, hogy idejében magyar tankönyvekhez juthassanak diákjaink.

Mostanában min dolgozol?

– Négy-öt éve fotózom a seregélyeket. Nem is hinné az ember, hogy egy közönséges, gyakran szidott gyümölcs- és szőlődézsmáló madarak mennyire jó fotótémát kínálnak egy képriporthoz. Különösen nyár végén kerülnek szem elé a fekete seregélyseregek, amikor több ezres felhőkben lepik el a Tisza mentét. Napközben a legelésző állatok, juhok és marhák között szedegetnek, az állatok hátára szállnak megpihenni. Ilyenkor érdekes jeleneteket lehet lencsevégre kapni. Majd estefelé felkerekednek, és akár több tíz kilométeres körzetből is minden naplemente alkalmával ugyanarra az éjszakázó helyre repülnek. Mielőtt a nádban elrejtőznének, a pusztán bóklásznak, vagy az alvóhelyük közelében a fákon pihennek. Az augusztusi telihold előtt a halastó melletti fákon gyülekező seregélyeket sikerül lencsevégre kapni. A telihold fényében széttárt szárnyal felröppenő madár sziluettje élesen kirajzolódik a sárga hold korongjában.
Ha csapadékos a nyár vége vagy az ősz eleje, rendre megfürödnek a sekély pocsolyákban, füves tocsogókban. Ilyen helyeken lehet látványos felvételeket készíteni a fürdőző seregélyekről, amint a sok száz szárny egyszerre verdesi az ezer meg ezer cseppben szétporladó vizet, és vízcseppeken megcsillannak a horizonthoz közelítő lehanyatló nap sugarai.

Esetünkben a hódegyházi halastó kiterjedt nádasa gondoskodik a zsibongó, lármázó több százezres seregélycsapat éjszakai nyugalmáról. A vízben álló sűrű nádban semmilyen ragadózó nem férhet hozzájuk. Az esti húzáskor egy-egy ragadozómadár ugyan megpróbálja kivenni a vámot a sereg gyöngébb tagjait keresve, de a nagy tömeg nagyobb biztonságot jelent a számukra. A horizonton lebukó vöröslő napkorong előtt a nádba behúzó seregélytömeg látványa magával ragadó, ezt megörökíteni élmény, ha sikerül látványos fotókat készíteni, tovább tudom adni, ha nem is valós helyzet átélését, de legalább a látványos esti színjátéknak egy-egy villanását.

 Részletek a méltatásból

Gergely József középiskolai tanárként kezdte pályafutását, majd csakhamar az újságírás változatos, dinamikus és sokrétű ismereteket igénylő rögös útjára lépett, miközben tanult szakmájával, a biológiával több szinten is gyümölcsöző kapcsolatot tart fenn. Nevéhez fűződik számos általános és középiskolai biológia-tankönyv és -munkafüzet lefordítása anyanyelvünkre, két saját könyv megírásával és közreadásával gazdagította, színesítette a vajdasági magyar könyvkiadás palettáját.

A vajdasági magyar újságírásban eltöltött három évtized munkája nyomon követhető magyar nyelvű napi- és hetilapjainkban, valamint a helyi jellegű tájékoztatásban egyaránt. Ezernél is több írása, cikke, színes képriportja került és kerül nap-nap után a vajdasági magyar olvasóközönség elé.

Nála a fotózás művészete a celluloid korszakban kezdődött, és a digitális képalkotás korában jutott a csúcsra. Több éven át vezette a Népi Technika fotóklubját, a fotóriporteri és természetfotós szakma számos díjjal jutalmazta remekbe szabott természetfotóit, a madarak tüneményes világába bepillantást nyújtó művészfotóit, amelyek színes albumokban vagy éppen a saját és kollégái írásai és könyvei illusztrációiként köszönnek vissza. Vajdaság-szerte és külföldön több önálló és csoportos fotókiállításon mutatta be fotóalkotásait, fotóművészeti alkotóműhelyekben „csiszolta lencséjét”.

Gergely József elhivatott kutatója a Tisza mente természeti értékeinek. A napi újságírás mellett időt tud szakítani a biológiai, ornitológiai kutatásokra, szakmai, tudományos cikkek publikálására is hazai és külföldi szaklapokban. Nevéhez és munkatársai nevéhez fűződik több növény-, hal- és madárfaj első hazai előfordulásának a tudományos bizonyítása. A tudományos szakmai és népszerűsítő írásainak a száma meghaladja a százat. Hazai és nemzetközi, határon átnyúló madártani és természetvédelmi kutató projektumok részvevője és szakmai vezetője. Néhány elhivatott biológus-ornitológus kollégájával kezdeményezője a szervezett hazai madárvonulás-kutatásnak, a negyed százada folyó nyári madárgyűrűző és környezetismereti táborok elindításának, amelyek nyomán számos új értékes adattal, felfedezéssel gazdagodott a biológia több tudományága.

A díjra Gergely Józsefet a Bolyai Farkas Alapítvány, a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium, a Natura Kutatók Klubja, a Pro Cultura Polgári Egyesület, a Riparia Természetbarátok Egyesület, a Szerbiai Madártani és Madárvédelmi Egyesület együttesen javasolta.

Horváth Ágnes

Magyar Szó, 2013. szeptember 15.