Mementó 2016: Megemlékezés az 1944 őszén kivégzett zentai áldozatokról

Hetvenkét év telt el azóta, hogy 1944. november 9-ről 10-re virradóra éjjel hatvanöt zentai polgárt a Tisza-parti füzesbe hurcoltak, majd tarkólövéssel végeztek velük. Az atrocitások zentai áldozatainak száma az erőszakos megtorlások miatt mégis meghaladja a százat.


Szerdán délután az áldozatok emlékéért ft. Szeles Oszkár esperes-plébános mondott szentmisét a Szent István templomban. A harangok megkondulása után a megemlékezés résztvevői gyertyás felvonulással emlékeztek az 1944-es áldozatokra. A Tisza-part zentai hídfője alatt elhelyezett kopjafás emlékműnél ezután kezdetét vette az ünnepélyes megemlékezés.

A nyirkos, télies estében az egybegyűltek számára valóban megrendítő volt azokra a zentai polgárokra emlékezni, akiket egy ehhez hasonló sötét téli éjszakán megkötözve vezettek utolsó útjukra a folyó partjára.

Az áldozatokról Juhász Attila magyartanár, a VMSZ zentai helyi szervezetének elnöke emlékezett meg alkalmi beszédében. A műsor ünnepélyességét a Krnács Erika előadóművész által elmondott Radnóti- és Szűgyi Zoltán-versek emelték. A résztvevők a megemlékezésen a Tópart Művelődési Egyesület vegyes kórusával énekelték együtt a Himnuszt és a Szózatot.

Juhász Attila elmondta, 1994-ben, a délvidéken az elsők között a zentaiak állítottak elméket a megtorlás áldozatainak. Azóta a Tóth Horti Gábor polgármester és Szekeres Péter tanácstag támogatásával, valamint Valkay Zoltán tervei alapján készült emlékmű őrzi a köztemetőben a mártírhalált halt polgárok emlékét. A zentai önkormányzat a megtorlások helyszínén, 2006-ban Recskó Béla kopjafa kompozíciójából emlékhelyet építtetett, amelyet azóta Szeles Oszkár esperes-plébános sírhellyé szentelt. Juhász hozzátette, a rehabilitáció és a bocsánatkérés után a megtartó emlékezés a közösség legfőbb feladata.

A megemlékezésen a továbbiakban az 1944 őszén történt politikai megtorlások összes zentai áldozatának neve elhangzott, majd az önkormányzat, a helyi pártok, szervezetek, illetve Magyarország Szabadkai Főkonzulátusa nevében az emlékhelyen elhelyezték az emlékezés virágait.

Mezei Zsófia

Vajdaság Ma, 2016. november 10.