Zentán mintegy 17 millió dinárral csökken a költségvetés

A helyi önkormányzatok pénzelésére vonatkozó törvény módosítása, amelynek értelmében hat százalékkal csökkent az az összeg, amelyet a községek önkormányzatai a jövedelemadóból befolyó összegből visszakapnak, Zenta esetében éves szinten kb. 17 millió dináros bevételkiesést jelent majd, tudtuk meg Ceglédi Rudolftól, a község polgármesterétől.


– A jövedelemadóból befolyó összeg önkormányzatokra eső részének csökkentése Zentát olyan módon érinti, hogy havi kb. 1,4 millió dinárral, éves szinten pedig kb. 17 millió dinárral csökken a községi költségvetés bevételi oldala. A jövő évi költségvetést illetően az előzetes számításaink szerint ez elsősorban a fejlesztésekre szánt összeg csökkenését vonja majd maga után, ugyanis az intézmények működésére szánt eszközöket sajnos nem tudjuk jelentős mértékben csökkenteni. A kieső összeget terveink szerint olyan módon próbáljuk majd meg pótolni, hogy még sikeresebben próbálunk pályázni nemcsak a tartományi és a köztársasági szervekhez, hanem a nemzetközi színtéren is, annak érdekében, hogy a megkezdett beruházásokat folytatni tudjuk, illetve esetleg új beruházásokba is tudjunk kezdeni. Emellett abban is bízunk, hogy a szürkegazdaság szűkítésével nagyobb mennyiségű jövedelemadó kerül majd megfizettetésre, amiből nagyobb rész jut az önkormányzatoknak is, ugyanakkor, mint tudjuk, a minimálbér is emelkedni fog, aminek folytán szintén növekedhet a jövedelemadóból befolyó összeg – magyarázta a Vajdaság Mának nyilatkozva Ceglédi Rudolf, aki kérdésünkre elmondta, a legfontosabb beruházások, amelyeknek megvalósulása kérdésessé válhat, elsősorban a csatornahálózat bővítésére, az utak aszfaltozására, illetve egyéb hasonló jellegű projektumokra vonatkoznak.

H. A.
Vajdaság Ma, 2016. október 12.