Az 1849. február eleji tragikus zentai események áldozataira emlékeztek ma délelőtt Zentán a Felsővárosi Köztemetőben, az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc emléksírhelyénél Zenta község önkormányzata, valamint a Dudás Gyula Múzeum- és Levéltárbarátok Köre szervezésében. A rendezvényen Tari László zentai helytörténész mondott alkalmi beszédet.
"1849. február elsején a várost megadásra szólították fel a szerb csapatok, amelynek megtagadása után megindult az ostrom. Az ostrom hírére a lakosság egy része észak felé menekült, az itt maradottaknak viszont esélyük sem volt, rövidesen megtörték a gyengén felszerelt nemzetőrök ellenállását, és megkezdődött a védtelen lakosságon való bosszúállás, kínzás, erőszaktevés, gyilkolás, rablás, fosztogatás, amely a tanúvallomások szerint két hétig is eltartott. A tanúvallomások szerint 2-2800-ra tehető az áldozatok száma. Sokukat felakasztották, agyonverték, de az áldozatok legtöbbjét kivezették az alsóvárosi temetőhöz közeli katonai élelmiszerraktár mellé, és ott halomra lőtték őket. A vérengzés visszafogása érdekében sokat tett Vujić Sava szerb földbirtokos, valamint Nikolić Aleksandar görögkeleti szerb lelkész és még jó néhány befolyásos szerb tisztségviselő, akiknek közbenjárására sokan megmenekültek" – hangsúlyozta Tari László.
"Zenta visszafoglalására közel két hónap múlva került sor, amikor Perczel Mór honvédtábornok átvette a Szeged környéki csapatok feletti parancsnokságot, s megkezdte előrenyomulását a Tisza mentén, déli irányban. Zentát március 23-án foglalta vissza, de ekkor már csak üszkös romok és megtizedelt lakosság fogadták a felszabadítókat. E másfél hónap alatt Zenta újabb kori történelmének legsúlyosabb napjait élte át. A több ezer áldozaton kívül óriási károk érték a várost: felgyújtott házak, tönkretett középületek jelezték a barbarizmus megnyilvánulásait. A vérengzés áldozatait a már kiásott lövészárkokba és védősáncokba temették, többségük neve ma is ismeretlen. Emlékük megőrzése gyanánt 1889-ben a sáncok egy részéből – a vasút építése alkalmával – exhumálták az áldozatokat, s itt temették újra őket 1889 áprilisában. Néhány évvel később, 1893 mindenszentekére pedig közadakozásból elkészült az a fekete márvány emlékmű, amely azóta is a magyar forradalom és szabadságharc legtöbb polgári áldozatot követelő véres eseményének állít emléket" – tette hozzá Tari László.
A megemlékezés folytatásában az egybegyűltek megkoszorúzták az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc emléksírhelyét, amelynél Zenta község önkormányzata nevében Predrag Popović és Varga Viktor, a Vajdasági Magyar Szövetség nevében Rácz Szabó Márta és Tóth Kornél, a Magyar Polgári Szövetség nevében pedig Rácz Szabó László helyezte el a kegyelet virágait.
H. A.
Vajdaság Ma, 2016. február 1.