Andruskó-kiállítással indult Zenta ünnepe

Zenta város ünnepének első programpontjaként hétfőn késő délután a Művelődési Ház kiállítási termében Andruskó Károly festő születésének századik évfordulója alkalmából ünnepélyes kiállításmegnyitóra került sor, a tárlatot Juhász Attila tartományi művelődési segédtitkár nyitotta meg.


A kiállított olajfestmények egy része a temerini helyi közösség tulajdonát képezi, mivel a világhírű festő gyakran ajándékozott, művei eljutottak a világ minden tájára, de Vajdaságon belül Temerinnek és Doroszlónak kiemelten sok képet adományozott. Életművének most kiállított szeletkéje egyik kedvenc témáját mutatja be, nevezetesen a munkások, a kubikusok, a földművesek hétköznapjait és ünnepeit. A temerini helyi közösség mellett a zentai önkormányzatnak és a Thurzó Lajos Művelődési-Oktatási Központnak köszönhetjük ezt a remek kiállítást.

Juhász megnyitóbeszédében felidézte, hogy kerek tíz évvel ezelőtt ugyanezen a helyen még Andruskó Károllyal együtt ünnepelhettük a művész kilencvenedik születésnapját. Hangsúlyozta, hogy Andruskó a 20. század Bácskájának, de elsősorban Zentának kiemelt jelentőségű képi ábrázolója, valóságos krónikása; már fiatal korától kezdve a napszámosok, a kubikosok, a halászok tevékenységét, hétköznapjait és ünnepeit ábrázolta munkáin, nem utolsósorban pedig a Tisza folyót. Témáihoz mindhalálig hű maradt. Rendkívül termékeny alkotó volt, mintegy 7800 grafikát tartanak tőle számon, 4300 ex librist, 4000 olajfestmény és 220 minikönyvet. 500-nál is több önálló kiállításon és csoportos tárlaton mutatta be munkáit, először 1946-ban. Kedvenc műfaja a grafika volt, a világhírnevet viszont a linómetszetei hozták el számára.

A megnyitón Juhász Attila ünnepi beszédén kívül még Baranyi Bálintnak, a zentai zeneiskola növendékének virtuóz gitárjátékában gyönyörködhettek az egybegyűltek, végezetül pedig megtekinthettek egy portréfilmet a művészről.

Szögi Csaba

Magyar Szó, 2015. szeptember 9.