Első nap kevesebb érdeklődőt vonzott a rendezvény, bár este tíztől éjfélig azért összegyűlt néhány sor a színpad előtt. Amikor hét körül megérkeztünk, még inkább csak lézengtek néhányan a pompásan megépített kis városka „utcáin”, a kemény mag pedig ott maradt éjfél után is, hajnali három körül viszont mindösszesen négyen maradtunk, akik úgy gondolták, egy Tisza menti fesztivál első napját illik a folyó habjai között befejezni – pláne ha egy hableány is erre csábít bennünket.
A számomra a nap fénypontját jelentő beszélgetésre hét órakor került sor. A rendezvény fókuszában azok a zentaiak állnak, akik máshol próbálnak szerencsét a nagyvilágban, de időről időre visszahúzza őket a szívük szülővárosukba. Az I love Zenta remek alkalom, hogy ezt ilyenkor tegyék meg, és hogy találkozhassanak egymással és velünk, itthon maradtakkal is. A Press Szó online lap első beszélgetésében Csillik Blanka, Laskovity Ervin és Velibor Vranić Ladányi Istvánt (egyetemi docens Veszprémben), Kecskés Viktort (programfelelős a budapesti Robert Schuman Intézetben), Lučić Viktort (a Mojo klub tulajdonosa) és Szepesi Zoltánt (pszichológus, civil aktivista Zentán) faggatták a külföldön való boldogulás témájában. Laskovity szerint bár másfél óra kevés arra, hogy valamit azonnal letegyünk az asztalra, mégis remek startja volt annak, hogy elgondolkodjunk az elvándoroltak és az itthon maradtak közötti együttműködés mikéntjén. A beszélgetés végén a veszprémi irodalmár máris felajánlott egy konkrét együttműködési lehetőséget a zentai civil aktivistának. Ha ez a példa eljut a célszemélyekhez, akkor erre aztán fórumokat, akár konferenciákat lehet építeni.
Másnap már szép számmal gyülekezett a közönség a Tisza-parton délután is, estére pedig már igazi tömeggé gyarapodott, a hídtól az emlékműig egyetlen áradattá összeállva, volt hát dolga rendesen a borkunyhók és lacikonyhák személyzetének, és ezúttal már a zenekarok is sokaknak húzták a talpalávalót. A Pressz Szó sátra előtt egyébként mindkét nap megtelt a nézőtér.
Ezúttal Laki Ákos (zenész Hollandiában) és Laki Anikó (színész és marketingszakértő Budapesten) voltak a beszélgetőpartnerek, a harmadik meghívott sajnos nem tudott eljönni, de ilyen helyen igazán nem volt nehéz helyettesítésről gondoskodni, két „beugró” is akadt, Kovács Richárd (zenész Németországban) és Mucsi Attila (festőművész Angliában). Csillik úgy értékelte a második beszélgetést, hogy míg az első eleve komolyabb témákról szólt, a szombatit lezserebbre tervezték, ehhez jött a spontaneitás a vendégcseréből kifolyólag, így maradéktalanul megfelelt az est az elvárásaiknak.
A zárónap későbbi, latin zenétől pezsgő pillanatában kérdtem meg Laskovity Kornélt, a fesztivált szervező Községi Idegenforgalmi Hivatal igazgatóját, hogy értékelje az idei rendezvényt. Úgy véli, egy ilyen jellegű fesztiválnak, melynek elsődleges célja, hogy egy fix pontot jelentsen az elvándoroltak és az itt maradtak közötti találkozásban, hosszabb időre van szüksége arra, hogy kiforrjon. Hosszú távon gyümölcsöző lehet a kapcsolattartás, ezért is találtak ki többek között építő jellegű beszélgetéseket. Ha most szétnézünk, láthatjuk, hogy a fesztiválhangulat megvan, és számos arcot láthatunk, akikről tudjuk, külföldön élnek. Bátran kimondhatjuk tehát, hogy a szervezők jó úton haladnak. A rendezvény természetesen mindenkiről szól, aki szereti a várost, kötődik hozzá, vagy egyszerűen csak kíváncsi Zentára – a szűk célközönségen túl tehát nyitottak a szélesebb felé is, nem utolsósorban a turisták felé. Kornél hangsúlyozta, hogy hivatala két-három tagja egy idő után talán kevés lesz ekkora rendezvény megszervezéséhez, de ha minden zentai egy kicsit magáénak érezné, és meghívná a külföldön élő rokonait, barátait ebben az időben, akkor ezzel rengeteget segítenének. Ez lenne a hosszú távú cél.
„A formák ide kötnek”
Az I love Zenta első napján Ladányi Istvánnal, a veszprémi Pannon Egyetem docensével beszélgettünk Zentáról, Veszprémről és a kettőt összekötő szellemi hídról.
– Zenta számomra az a város, ahol, úgy érzem, mindent ismerek. Ez nem jelenti azt, hogy nem érhetnek meglepetések, de itt mindenképp otthonosan érzem magam. Az imént elhangzott egy kérdés, hogy mi lett volna, ha itt maradok, s én azt válaszoltam, lehet, hogy a levéltárban dolgoznék. Amikor Veszprémbe kerültem, öt évig levéltárban dolgoztam. Azt a helyet azért hagytam ott, bár szerettem, és engem is szerettek, mert nem ismertem magát a levéltár tárgyát, a helyhez kötődő neveket, egyáltalán a régió múltját. Ezt a vidéket ismerem, és nagyon izgalmas és vonzó továbbra is számomra. Négy évig nem voltam itthon, miután kimentem. Legjobban az emberek hiányoztak, emellett az itt tervezett jövőm. Határozott pályaképem volt, de így át kellett rendeznem az elképzeléseimet. Amióta ott berendezkedtünk, újra él a kapcsolat az itthon maradtakkal, közös érdekek alapján tevékenykedünk, és továbbra is azokban a tevékenységi formákban találom meg magam, amelyek ide is kötnek, ehhez a vegyes kultúrájú közeghez.
Szögi Csaba
Magyar Szó, 2015. augusztus 18.
HERÉDI Krisztián felvételei
