Zeneiskolások a városházán

Ceglédi Rudolf, Zenta polgármestere hétfőn tanáraikkal együtt fogadta azokat a zeneiskolásokat, akik az elmúlt tanévben sikeresen képviselték városukat a különböző országos vagy nemzetközi megmérettetéseken. 


Masa Tibor, a Stevan Mokranjac Zeneiskola igazgatója az összejövetelen elmondta, hogy 253 diákkal az előző tanévben is sikerült megtartani az iskolába járó tanulók létszámát, s ez elsősorban annak köszönhető, hogy tagozatokat nyitottak Felsőhegyen és Tornyoson, ezzel jelentős előrelépést tettek az iskola fejlődése terén.

Az igazgató beszámolt a diákok sikereiről is, amelyeket a Pancsován megrendezett Mita Topalović-szólóénekversenyen, a szabadkai Femus fúvósversenyen, Belgrádban a köztársasági zeneművészeti versenyen, az úgyszintén belgrádi Guitar Art fesztiválon, a szarajevói gitárfesztiválon, a vonósok nemzetközi gáláján Törökszentmiklóson, illetve a zeneiskolák és balettiskolák negotini versenyén értek el.

A polgármester gratulált minden diáknak, szülőnek és zenepedagógusnak, s kiemelte, hogy az önkormányzat segíteni igyekszik abban, hogy az eredmények a jövőben még jobbak legyenek. A polgármester ezt követően köszönőleveleket nyújtott át a legjobb eredményt elért diákoknak és tanáraiknak. 

Hhzs.

Magyar Szó, 2015. június 16.