Zentán tett látogatást dr. Győri Lukrécia

Ma délelőtt Zentára látogatott dr. Győri Lukrécia, a Kereskedelmi, Idegenforgalmi és Hírközlési Minisztérium államtitkára, aki tájékozódott a község idegenforgalmának jelenlegi helyzetéről, valamint a jövőbeli fejlődés lehetőségeiről is. 

Az államtitkár asszony megbeszélést folytatott Ceglédi Rudolffal, Zenta község polgármesterével, valamint az illetékes szakemberekkel, Kosiczky Andrással, a községi tanács idegenforgalommal megbízott tagjával és Laskovity Kornéllal, Zenta Közég Idegenforgalmi Szervezetének igazgatójával, akik ezt követően bemutatták a község idegenforgalmának fejlesztésére irányuló elképzeléseiket is. Az államtitkár asszony elégedettségének adott hangot a találkozó kapcsán.


– Külön öröm számomra, hogy azt tapasztalhattam, a nagy lehetőségeket, mint amilyen a község geostratégiai helyzete, a kulturális öröksége és a természeti értékei, Zenta ki is tudja használni, és a község illetékeseinek tervei is vannak az ezen értékek által kínált lehetőségek további kihasználásával kapcsolatban. Felismerték a zentai csatának az imázskialakításban rejlő lehetőségét is, amit megpróbálnak brendként kiépíteni, felhasználva a köré szerveződött jelentős tapasztalatokat, valamint elképzeléseik között szerepel egy ehhez kapcsolódó emlékpark kialakítása és különféle tematikus körutak szervezése is. Ezenkívül itt van a Tisza és a tiszavirágzás jelensége, ami szintén kiemelheti Zenta turizmusát és a község turisztikai szolgáltatásait. Itt van továbbá a Népkert az épülő sportcsarnok és a termálvíz felhasználásával kapcsolatos tervek nyújtotta lehetőségekkel, valamint a különböző rendezvények is, amelyek szintén egyedivé tehetik a községet – hangsúlyozta dr. Győri Lukrécia, a Kereskedelmi, Idegenforgalmi és Hírközlési Minisztérium államtitkára, aki kifejtette, a turizmus fejlesztése fontos elemét képezheti a gazdasági fejlődés lehetőségei megteremtésének is, éppen ezért a minisztérium a jövőben is jelentős mértékben támogatja majd a turizmus fejlesztésére irányuló projektumok megvalósulását.

H. G.

Vajdaság Ma, 2014. november 26.

Herédi Krisztián fotói