Az ember csatája: Sikeres színházi bemutató Zentán

Nagy sikerrel mutatta be szombat este Zentán legújabb előadását a Zentai Magyar Kamaraszínház társulata, amelynek tagjai Az ember csatája című produkciójukat az előzetesen meghirdetettől eltérően technikai okok miatt nem a város főterén felállított nagyszínpadon, hanem a Művelődési Ház színpadán mutatták be.


Az ember csatája című előadás az ember vívódását és küzdelmét állítja középpontba. Az alkotók Gyarmati Kata Krónika és Madách Imre Az ember tragédiája című művének felhasználásával készítették el a produkciót, amelynek látványos koreográfiái Gyenes Ildikó munkáját dicsérik, a rendezői pedig Puskás Zoltán és Vukosavljev Iván voltak.

– A zentai csata egy pillanata a történelemnek, Madách pedig a múltról, a jelenről és a jövőről írt, éppen ezért ennek egyik pillanata volt a zentai csata is. Az ember vívódása és küzdelme mindkét szempontból érdekes, és így a kettőnek az ötvözete is az, amit egy nagyon jó alkotócsapattal tudtunk létrehozni, Puskás Zoltánnal közös rendezésben, és Gyenes Ildikó is részt vett a munkafolyamatban mint koreográfus – magyarázta Vukosavljev Iván, az előadás rendezője, a Zentai Magyar Kamaraszínház igazgatója, majd hozzátette: – Természetesen nagy kihívást jelentett számunkra az, hogy színre vigyünk egy olyan szöveget, egy olyan ötvözetet, amit még soha senki nem állított színpadra, hiszen ez nagyon kockázatos vállalkozás is tud lenni, ám úgy vélem, hogy ezzel a fiatal színészgárdával sikerült megvalósítanunk mindazt, amit szerettünk volna.

A Zentai Magyar Kamaraszínház Az ember csatája című előadásának szereplői Dévai Zoltán, László Judit, Lőrinc Tímea, Nagyabonyi Emese, Nešić Máté, Papp Arnold, Pece Réka, Rutonić Róbert és Virág György, koreográfusa Gyenes Ildikó, rendezői pedig Puskás Zoltán és Vukosavljev Iván. A produkció létrejöttét a Tartományi Művelődési és Tájékoztatási Titkárság, a Magyar Nemzeti Tanács és Zenta község önkormányzata támogatta.

H. G.

Vajdaság Ma, 2014. szeptember 14.