Új digitális röntgengéppel gazdagodott a Zentai Közkórház

Zentán ma délután adták át rendeltetésének a Zentai Közkórház által a tartományi kormány finanszírozásával vásárolt új digitális röntgengépet, amely az első ilyen típusú berendezés Vajdaságban. Az eseményen a helyi önkormányzat illetékesei mellett jelen volt a tartományi kormány elnöke, a tartományi egészségügyi titkár, valamint a tartományi szervek több tisztségviselője is.

Az új berendezés jelenleg az egyetlen ilyen típusú röntgengép Vajdaságban, de egész Európában mindössze öt hasonló létezik – hangsúlyozta dr. Bojan Pajtić, a tartományi kormány elnöke, aki elmondta, a tartományi kormány az elmúlt négy évben több mint 8,5 milliárd dinárt fordított a vajdasági egészségügyi intézmények fejlesztésére.


Az új digitális röntgengép beszerzésével a Zentai Közkórház fontos lépést tett a korszerű diagnosztikai módszerek alkalmazása felé, s ennek hozadékait a szakemberek mellett a páciensek is érezni fogják majd – emelte ki dr. Vasas Mihály, a Zentai Közkórház igazgatója, hozzátéve, az új berendezésnek köszönhetően lényegesen lecsökken majd a várakozási idő, ugyanakkor a gép által kibocsátott káros sugárzás mértéke jóval csekélyebb, mint a korábban használt, elavult berendezés esetében volt.

A tartományi szervek a röntgengép mellett további 16 millió dináros támogatást hagytak jóvá a Zentai Közkórház számára különféle fejlesztésekre. Az erről szóló határozatot a tartományi kormányfő szintén ma délután adta át az intézmény igazgatójának.

A Zentai Közkórház ezenkívül rövidesen bekapcsolódik majd a Tartományi Egészségügyi Titkárság teleradiológiai programjába is. Dr. Vesna Kopitović tartományi egészségügyi titkár elmondása szerint ez a program lehetővé teszi egyebek között azt is, hogy a betegeknek ezentúl ne kelljen majd magukkal hordozniuk a felvételeiket az orvoshoz, hanem azok elektronikus úton elérhetővé váljanak. A tartományi egészségügyi titkár közölte, a tervek szerint az év végéig minden vajdasági kórházat bekapcsolnak majd a programba.

Vajdaság Ma, 2013. május 17.

mi.

 

rontgen rontgen02 rontgen03