Hivatalosan is átadták a Zentai Alapfokú Bíróságot

Januártól működik az Ada, Magyarkanizsa és Zenta területi hatáskörű intézmény – Bírósági eljárások magyar nyelven is


Tegnap délben Zentán a helyi önkormányzat, a helyi és a körzeti rendőrség, a Szabadkai Felső Bíróság, valamint a szomszédos községek és a helyi vállalatok vezetői jelenlétében alkalmi ünnepség keretében hivatalosan is „üzembe helyezték” a Zentai Alapfokú Bíróságot. Amint Szarvák Baráti Erika, az Alapfokú Bíróság elnöke elmondta, történelmi jelentőséggel bíró esemény, hogy egy olyan kis község, mint Zenta, visszakapta bíróságát, megalakulhatott az Alapfokú Bíróság, amely a helyi polgárok és a szomszédos községek életminőségén hivatott javítani az által, hogy az igazság elérhetőbbé válik a polgárok számára, ami alapvető jellemzője az Európai Unióban lévő országok igazságügyi rendszerének és működésének. A polgárok anyanyelvükön kérhetik a bírósági eljárások lefolytatását. A Zentai Alapfokú Bíróság bírái és minden dolgozója minden tudásukat és energiájukat latba vetve arra fognak törekedni, hogy bebizonyítsák döntéseik helyességét, és igazolják a bíróság létjogosultságát.

Az ünnepség további részében ismertető hangzott el a zentai bíróság történetéből. Zentán a Királyi Járásbíróság 1872-ben kezdte meg működését, és 1944-ig folytatta. Egy évvel később a hatályba lépő, a népbíróságok megszervezéséről szóló törvény értelmében az intézmény új elnevezést kapott, és az ítélkezést Zentai Járásbíróságként végezte egészen 1953-ig. Később, 1963 és 2009 között Községi Bíróságként működött.

Az 1985 végéig beérkezett 8859 ügyiratból sikerült 7444-et megoldani. A felhalmozódott ügyeket 1986 folyamán sikerült jelentősen csökkenteni, majd 1987-ben a beérkező ügyek számának emelkedése miatt a bíróság számára engedélyezték a hat bírói munkahely nyolcra történő bővítését. Ekkor, 1987-ben a tartomány és a község támogatásával 17 millió dinárból elvégezték a bíróság épületének régen halogatott átalakítását, felújítását a Fő tér 2. szám alatt. A bíróság 1990-ben községi Októberi Díjban részesült.

Munkaeredményeit tekintve a Községi Bíróság 1994-ben a szerbiai községi bíróságok rangsorában az első helyet foglalta el. 1996 és 1998 között a bíróság bírái szakmai segítséget nyújtottak a koszovói bíróságoknak. Először Istok területén, majd pedig Suva Rekában és Orahovacon tárgyalták az ügyeket. A Magyarkanizsai Községi Bíróságon is besegítettek a zentai bírók 1999-ben, majd 2001-ben Topolyán segédkeztek a büntetőügyek megoldásában.

A Zentai Községi Bíróság 2007-ben ünnepelte 135 éves fennállását, majd 2009-ben szűnt meg önálló bíróságként működni, a Szabadkai Alapfokú Bíróság egységévé vált. A politikai akaratnak köszönhetően a köztársasági elnök 2013. november 20-ai dátummal kihirdette a bíróságok és ügyészségek székhelyéről és hatásköréről szóló törvényt, amely alapján megalakult a Zentai Alapfokú Bíróság, Ada, Magyarkanizsa és Zenta területi hatáskörrel.

 

Tőke János

Magyar Szó, 2014. 03. 01.