Zenta: Hátrányból indul az idei Tiszavirág Fesztivál

Kirabolták a zentai Turisztikai Szervezet által használt raktárhelyiséget, ahol a község rendezvényeinek felszerelését tárolták. A tettesek főleg kábeleket vittek el és rongálásukkal nagy kárt okoztak. A hétvégén esedékes rendezvényt azonban a problémák ellenére megtartják.


A napokban zajlanak a zentai Tiszavirág Fesztivál előkészületei. A rendezvény színhelyén a Tisza-parton színpadok, fa házikók, kivilágítás hangulatos lampionokkal és több helyszín is várja majd a nézelődőket. Az idei évben azonban egy betörés során megkárosították és tönkre tették a község köztéri rendezvényeinek felszerelését. Az ismeretlen tettesek a raktárából a világításhoz szükséges kábeleket és a díszítéshez használt kellékeket tulajdonították el. Az anyagi kár mintegy 300 ezer dinár.

Az évek során kialakított turisztikai programkínálatba tartozott az I love Zenta, a Karácsonyi Kavalkád, a városnapi szabadtéri események. Főként a városi park és a Tisza-part jelentették a rendezvények helyszíneit. A következő, hétvégi Tiszavirág Fesztivál megtartásához az önkormányzat nyújt majd segítséget, hogy ne maradjanak el a beharangozott programok.

A fesztivál közönségét a szervezők a közösségi oldalakon is tájékoztatták a sajnálatos lopásról és arról, hogy a VIII. Tiszavirág Fesztivál pénteken a tervezett programmal veszi kezdetét. Vagyis 18.30-tól a bortérrel és a kézműves kirakodóvásárral indul, majd 19 órától a Zenta Város Fúvószenekara szórakoztatja az látogatókat. Az esti koncerteken, 19.30 órától a Contrabayando tart akusztikus fellépést a borutcában, valamint a nagyszínpadon 21 órától a magyarországi Bebe és a Buligánok formáció szórakoztatja a színpadhoz járulókat.

Szombaton pedig a retro horgászversennyel folytatódik a látnivalók sorozata. Már reggel 8 órakor felsorakozhatnak a Tisza városi szakaszán a versenyzők és a nézelődők. 18 órától ismét megnyílik a bortér és a kézműves vásár. A kisszínpadon sor kerül a tervezett két koncertre, 19 órakor kezdődik a Juhász zenekar népzenei fellépése, amelyet 20.45 órától az Inke Looper akusztikus produkció követ. Közben pedig az alsó rakparton 20 órától néptánc várja a közönséget. A nagyszínpadon 19.45 órától kezdődik a Balkan Strings koncertje, és 21.45 órától várható a fáklyás, hajós felvonulás. 22.15 órától újabb koncert következik, a Bijelo Dugme Tribute Band fellépése. S végül az estét éjféltől DJ zene zárja. A fesztivál harmadik napján úgyszintén 18 órától nyit majd a bortér és a kézműves vásár, 19 órától Šandorov Zoran akusztikus zenei fellépését, majd 21 órától pedig a Szt. Longinus Középkori Hagyományőrző Egyesület tűzzsonglőr bemutatóját kísérhetik végig a fesztiválozók.

Rúzsa Mária

Vajdaság Ma, 2020. JÚNIUS 16.