Zenta: Hőlégballonozás és jótékonysági akció a városnapon

Az idei városnapi programok közül az egyik legnépszerűbbet, a kötött hőlégballonos repülést jótékonysági akcióval kapcsolták egybe. A befolyó összeget a helyi Lajka Állat- és Természetbarátok Egyesület és a Zentai Vöröskereszt között osztják majd szét.


A szeptemberi városnapi rendezvények idején kerül sor a XVI. Nemzetközi Hőlégballon Fesztiválra és Versenyre, mely a gyerekek körében is különösen népszerű, hiszen a kötött hőlégballonozásra mindig kígyózó sorokban várakoznak a legkisebbek. A szervezők az idén belépőjegyet szednek a repülésért, s a befolyó összeget két zentai önkéntes szervezet támogatására fordítják.

Kosiczky András, a zentai községi tanács idegenforgalommal megbízott tagja és a Zentai Hőlégballon Klub elnöke fejtette ki hírportálunknak a jótékonysági akció részleteit. A szervező nagy örömmel jelentette be, hogy idén tizennégy hőlégballon jelenik majd meg a zentai égbolton, s közöttük lesz a Szent Korona Ballon is, ami egy igazi különlegesség, egy hőlégballon remekmű. A fesztivál programjai szeptember 5-én, csütörtökön kezdődnek, amikor este 20 órától a ballonfáklyázást tekinthetik meg. Ezen az estén részt vesznek még a St. Longinus Középkori Hagyományőrző Egyesület tűzzsonglőrei és Dj Saci és Vučko.

Másnap, szeptember 6-án 18 órától a Népkert Tiszai-parti töltésének területén várja a gyerekeket a hőlégballonos függeszkedés, vagy más néven a kötött repülés. Három ballon repíti majd őket a magasba.

A rendezvény harmadik napján, szombaton tervezik a versenyt, amit befolyásolhat az időjárás. A kedvező feltételekhez, időjárási viszonyokhoz igazítják a repülés versenyszámait.

Milan Muškinja, a Zentai Vöröskereszt elnöke elmondta, hogy szervezetük szeptember 15-én futóversenyt rendez a Városi Stadionban, s ennek a Boldogabb gyermekkorért elnevezésű versenynek a megszervezéséhez, illetve díjazásához, valamint az elsős kisdiákok tanszercsomagjainak támogatásához használják majd fel a jótékonysági akcióban befolyó összeget. Pető Beáta, a Lajka Állat- és Természetbarátok Egyesület alelnöke kiemelte, hogy Zentán nincs menhely az elkóborolt és kidobott háziállatok számára, ezért az önkénteseik kreativitásán múlik, hol, mikor és mennyi állaton tudnak segíteni, elhelyezni őket. Minden segítség nagyon sokat jelent nekik.

A szeptember 5. és 7. között beharangozott hőlégballonos programokra a Népkertbe több külföldi résztvevőt várnak, Magyarországról, Szlovéniából és Romániából.

 

Rúzsa Mária

Vajdaság Ma, 2019. AUGUSZTUS 30.