A munkásolimpia résztvevőit köszöntötték

Ma délelőtt a városháza Andruskó-termében fogadást tartottak a munkásolimpia győzteseinek és résztvevőinek tiszteletére.


Az ünnepségen jelen volt Czegledi Rudolf polgármester, Danilo Popov és Győri István tanácstagok. Köszönőleveleket adományoztak az éremmel hazatérteknek. A Törökbecsén rendezett sportprogramra több mint száz zentai résztvevő jutott el. A polgármester a sportolók méltatásában elmondta, hogy a zentai küldöttség 14 érmet szerzett ezen az olimpián, ebből 3-at a csapatok vívtak ki maguknak, Beszédében kihangsúlyozta, mindannyiunk számára nagyon fontos a rekreáció, az egészség megőrzése, s felhívta a figyelmet arra, hogy találjunk időt a mozgása. A község számára is fontosak az ilyen és hasonló rendezvények, a lakosság bekapcsolása. Lehetőségeik szerint támogatják a résztvevőket. Igyekeznek javítani a sportlétesítmények állapotán, a klubok helyzetén, így a sportcsarnok mellett rövidesen elkészül még egy műfüves pálya is, ahol a lakosok szabadon hódolhatnak az egészséges testedzésnek.

A legeredményesebbek, az érmesek a tekézés, az úszás, a pikádó, atlétika és a tenisz sportágakban szereztek dobogós helyezéseket. A következő munkásolimpiát Moholon rendezik majd.

Rúzsa Mária

Vajdaság Ma, 2019. JÚLIUS 18.