A megoldások éve volt! - Az új hőerőtelep kiépítése és a Gimnázium épületének felújítása voltak a legnagyobb beruházások Zenta községben – Czegledi Rudolf polgármester értékelte a 2018. évet

Czegledi Rudolf, Zenta község polgármestere a 2018. esztendő kapcsán azt hangsúlyozta, hogy olyan problémák oldódtak meg, melyek akár már több évtizede vártak megoldásra, és, hogy a 2019. év ilyen tekintetben az előzőnek a folytatása lesz.


– 2018-ban zavartalan volt az intézmények és a civil szervezetek működése, olyan tartományi, köztársasági és magyarországi támogatásokat nyertünk meg, melyek többségéhez önrészt kellett és tudtunk biztosítani. A kommunális infrastruktúrába a legnagyobb előrelépést az új hőerőtelep kiépítése jelenti, mely a szerb állam támogatásával valósult meg. Az új hőerőteleppel tényleg több évtizedes problémát oldottunk meg, hiszen ezzel végleg kiiktattuk a távfűtőrendszerből az elavult cukorgyári kazánokat, melyek már igen rossz hatásfokkal üzemeltek. Ami az utcák aszfaltozását illeti, azzal sem álltunk meg, ugyanis két utcát, a Csuka Zoltánt és a Kertes utcát aszfaltoztuk. Fontos, hogy a töltést megújítottuk, ugyanis ezek a munkálatok az árvízvédelmet és a Népkert víztelenítését is szolgálják, az már csak melléktermék, hogy ha a sportcsarnok tömegesebb eseménynek ad otthont, akkor a töltés lábánál is van parkolási lehetőség. Ami a csatornázást illeti, folyamatban van a Berta István és a Petőfi brigádok csatornázása. A munkálatok ugyan már áttevődnek erre az évre, de a lebonyolításhoz szükséges pénz és tervek biztosítása a múlt évben zajlott. A mezőgazdasághoz tartozó információ, hogy folytattuk a földutak rendezését, minden egyes falusi körzetben egy kilométer utat, a városban pedig 2-3 kilométert tettünk rendbe.

Az oktatással kapcsolatban Czegledi Rudolf azt hangsúlyozta, hogy olyan óriási beruházások valósultak meg, melyeket sokan elképzelhetetlennek tartottak:

– A gimnázium épületének felújítása és kibővítése a magyar és a szerb kormány támogatásával olyan nagy előrelépést jelent az oktatás terén, melyet még fel sem tudunk fogni, hiszen egy elöregedett épületből szinte vadonatújat varázsoltunk. A hozzáépítéssel pedig annyira kibővítettük, hogy hat új, korszerűen berendezett tantermet és étkezőrészleget kaptunk. És ezzel nincs befejezve az építkezés, ugyanis ez a tervezett beruházásoknak, fejlesztéseknek csak az első fázisa. Újabb tervdokumentáció készül, ugyanis ismét nagyot álmodtunk, és elhatároztuk, hogy új tornatermet építünk és rendezzük az udvart olyan módon, hogy több sportpályát is kialakítunk. Egy ekkora intézmény, amelyben ennyi gyermek tanul, nem elégedhet meg egy ilyen kis és korszerűtlen tornateremmel.

A Stevan Sremac Általános Iskola Thurzó Lajos épületének felújításával folytathatjuk a tavalyi beruházások sorát, hiszen a város legöregebb iskolájának vasút felőli homlokzatát újítottuk fel, és a nyílászárókat is kicseréltük, ami úgyszintén nagy előrelépés volt, és itt nincs vége a történetnek, hiszen az épület felújítása az idén folytatódik.

Az egészségügyet figyelembe véve tavaly befejeződtek az egészségház felújítási munkálatai, melynek köszönhetően egy korszerű, tiszta épületben fogadják a pácienseket, ugyanakkor lebonyolítottunk egy olyan közbeszerzést, amely a zentai Közkórház felújításának tervdokumentációját fedezi. Ugyanakkor ezt követően 2019-ben megkezdődik a kórház épületének felújítása is.

A művelődési életben a múlt évben nem volt építkezés, minden hagyományos rendezvényünket azonban megtartottuk, az Europe for Citizens programban harmadszor pályáztunk és harmadszor is nyertünk. Kuriózumnak számít, hogy elkészült a zentai csata rockopera Zenta 1697 címmel, mely azért is jelentős, mert délvidéki történelmi eseményről ezidáig nem készült rockopera.

Az egyházakat illetően hosszabb előkészítés után nagy felújításon esett át a Jézus Szíve-templom, melynek köszönhetően egész évben használható koncertek helyszínéül, elkészült a tornyosi templom felújítási terve és számos más tervdokumentáció készítése van folyamatban.

Ha már a felújítások soránál tartunk, nem szabad kihagynunk a városháza épületén végzett munkálatokat sem, hiszen a felújítás második fázisa zajlik.

A gazdasági élet területén fontos, hogy megkezdte működését az inkubátorház, és egyelőre három vállalkozásnak ad otthont. A valamikori textilgyár területén, amely jelenleg a Phiwa tulajdona, egy osztrák cég édességipari termékek gyártásával szeretne foglalkozni. Területet akarnak vásárolni a Phiwától és úgy szeretnének egy gazdasági létesítményt itt Zentán létrehozni.

Ha összegezni akarjuk a múlt esztendőt, akkor azt mondhatjuk, hogy összességében több mint 550 millió dináros beruházást hajtottunk végre, ami nagyon jó eredménynek számít – összegezte Czegledi Rudolf polgármester.

hhá

Magyar Szó, 2019.  január 19.