Az Úr csodát tett! - A felújított zentai Jézus Szíve templomban először tartottak misét

Fél év szünet után vasárnap délelőtt először gyűlhettek össze a hívek szentmisére a zentai Jézus Szíve templomban. Nagy öröm volt ez mindenki számára, hiszen jelentős felújításon esett át a templom az elmúlt hónapokban. Egy IPA határon átnyúló együttműködésnek köszönhetően szigetelték az épület falait, padlófűtéssel ellátott új padlózatot alakítottak ki, átfestették a padokat, és az orgonát is felújították.


A vasárnapi szentmisére megtelt Isten háza, így Ft. Bankó Nándor plébános több száz hívőhöz szólhatott, köztük olyan eminens vendégekhez, mint Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Jerasz Anikó, a Magyar Nemzeti Tanács végrehajtó bizottságának elnöke és Czegledi Rudolf, Zenta község polgármestere.

Ft. Bankó Nándor prédikációjában úgy fogalmazott, hogy amiről hosszú éveken át csak álmodtak, az az isteni gondviselés eredményeként most valósággá kezd válni:

– Egy sikeres pályázatnak köszönve márciusban elkezdtük templomunk felújítását, és ennek a folyamatnak az első körét fejeztük most be, amiért ezen a szentmisén hálát adunk az Úrnak az eredménnyel elvégzett munkáért. Hogy ehhez a komoly felújításhoz hozzáfoghattunk, az az isteni gondviselés csodájának minősül, és erős hittel hiszünk abba, hogy a felújítást jövőre folytatni tudjuk.

Különösen szép, énekes szentmise volt, melyen a Cor Jesu városi kamarakórus is közreműködött, és szinte érezni lehetett a levegőben az emberek megelégedettségét, sokaknak könnyeket csalt a szemébe az öröm, hogy az igen elhanyagolt épület összefogással, odafigyeléssel és rengeteg munkával így megújult.

A szentmise végén Pásztor István is köszöntötte a híveket és úgy fogalmazott, hogy ehhez az eredményhez, amely ilyen felemelő érzéssel tölt el mindannyiunkat, több éves közös erőfeszítés vezetett:

– Pár éve arra szövetkeztünk, hogy megmaradunk itt a Vajdaságban, és habár sokfélék vagyunk, aki magyarnak vallja magát, az szövetséges kell, hogy legyen abban az akaratban és meggyőződésben, hogy nemzetként, közösségként megmaradunk a saját szülőföldünkön. Ahhoz, hogy ez lehetséges legyen, nem elegendő csak anyagiakban erősödnünk, legalább annyira fontos, hogy lelkiekben erősek maradjunk. Szeretném köszönetemet kifejezni, amiért ebben az erőfeszítésben a katolikus egyház elkötelezetten szolgálja ezt a közösséget, amiért a katolikus egyház harcostársként, partnerként a Vajdasági Magyar Szövetséget behívta és beengedte ebbe a nemzetmegtartó és nemzetfelemelő folyamatba.

A VMSZ elnöke rávilágított arra, milyen sok egyházi intézmény felújítása kezdődött el és fejeződött be az elmúlt néhány évben, és előrevetítette, hogy jövőre többek között folytatni fogják a zentai Jézus Szíve templom felújítását is, valamint megkezdődik a zentai kis zsinagóga renoválása is. Beszédének végén arról beszélt, hogy tudjunk különbséget tenni az összefogás és a széthúzás, a teljesítés és az ígérgetés között, és, hogy jövő vasárnap, amikor döntenünk kell, úgy döntsünk, hogy megmaradjon a kéve, mert ha csak szálak maradnak, eltörünk. 

hhá

Magyar Szó, 2018. október 29.