Halasi Éva megerősítette visszavonulását

A zentai önkormányzat illetékesei szerdán fogadták a kiváló zentai küzdősportolót, Halasi Évát, aki néhány héttel ezelőtt, a Brazíliában megrendezett kick-box világbajnokságon aranyérmet nyert, megkoronázva ezzel eddigi rendkívül sikeres pályafutását. 


A fogadáson Halasi Éva és edzője, Halász Mihály meséltek a brazíliai kick-box világbajnokságon szerzett tapasztalataikról, ahol Éva annak ellenére is győzni tudott a K1 65 kilogrammos súlycsoportjában, hogy már a döntőt megelőzően komoly sérülést szenvedett, ráadásul a döntőben éppen egy hazai versenyzővel kellett megküzdenie. Ennek ellenére sikerült megszereznie a győzelmet, ami azért volt különösen fontos számára, mert – mint azt a fogadáson megerősítette – a világbajnoki cím megszerzése aktív sportolói pályafutása végét jelentette, ugyanis úgy döntött, visszavonul a versenyzéstől.

– Nagyon fontos volt számomra ez a győzelem, ugyanis ez volt az utolsó versenyem kick-boxban, de nemcsak ezért kedves számomra ez a diadal, hanem azért is, mert talán ez a trófea, amelyért a leginkább meg kellett küzdenem a pályafutásom során. Hatalmas akaraterővel végül sikerült legyőznöm a sérülésem okozta fájdalmakat, bevallom, magam sem tudom, honnan sikerült erőt merítenem, de a lényeg, hogy sikerült – magyarázta Halasi Éva, majd a visszavonulásának okaira vonatkozó kérdésünkre hozzátette: – Huszonkilenc éves vagyok, nagyon sikeres sportolói pályafutás áll mögöttem, de úgy gondolom, most már más vizekre kell eveznem. Nagyon szeretnék családot alapítani, a párommal eljegyeztük egymást, januárra tervezzük az esküvőnket. Most már sokkal jobban érdekel az, milyen lehet otthon lenni este nyolckor, amikor eddig mindig edzésem volt, milyen lehet este együtt vacsorázni, együtt tévézni, sétálgatni, mint az, hogy reggelente és esténként is kizárólag az edzésekre koncentráljak.

A jövőre vonatkozó terveit illetően Halasi Éva elmondta, egyelőre szeretne teljesen civil életet élni, de később szívesen visszatér majd a sporttal kapcsolatos tevékenységekhez, ahogyan fogalmazott, nem feltétlenül edzőként, lehet, hogy egészen más formában.

Huszák Gábor

Szabó Attila (Hét Nap) fotói

Vajdaság Ma, 2013. november 6.