Folytatódnak a fejlesztő foglalkozások - Idén három intenzív kurzust tartanak a központi idegrendszeri sérülésekkel küzdő személyek számára

Újabb fontos állomásához érkezett a Magyar Nemzeti Tanács és a magyarországi Pető András Főiskola együttműködése, amelynek célja a központi idegrendszeri sérülésekkel küzdő gyermekek, fiatalok és felnőttek fejlesztése, valamint a Pető-módszer térségünkben való meghonosítása és minél szélesebb körben való alkalmazása, hangsúlyozták a két intézmény illetékesei csütörtöki zentai sajtótájékoztatójukon.


– A Magyar Nemzeti Tanács fejlesztőpedagógiai programjának fontos pillére a Pető András Főiskolával való együttműködés. Az intézmény szakemberei 2015-ben három helyszínen végeztek szűrést, majd 2016-ban egy háromhetes intenzív kurzust tartottak Zentán, ahol a konduktorok irányításával, gyermekek, fiatalok és felnőttek részvételével zajlottak a fejlesztő foglalkozások – emlékeztetett Perpauer Attila, az MNT oktatási bizottságának elnöke, hozzátéve, a kurzusnak köszönhetően több mint ötven személy részesült komplex személyiségfejlesztésben. – Ez az együttműködés az idén is folytatódni fog: három háromhetes intenzív kurzust tervezünk. Az elsőre április 24-étől kerül sor Zentán, ezt követőn a nyár folyamán egy szabadkai, majd őszre egy újabb zentai kurzus szerepel a terveink között.

– A 2016-ban elvégzett munka eredményességét jól jelzi, hogy az akkor megtartott intenzív kurzus résztvevői közül mindannyian jelentkeztek az idei intenzív kurzusra is – emelte ki Csuka Pál, a Kárpát-medencei konduktív pedagógiai fejlesztőprogram szakmai vezetője, aki elmondta, az intenzív kurzus mellett április 24-én és 25-én szűrésre és tanácsadásra is várják az érdeklődőket.

– Ez egy olyan program, amire szükség van – szögezte le dr. Tenk Miklósné dr. Zsebe Andrea, a Pető András Főiskola rektora, aki elmondta, az intézmény a konduktorképzésében részt vevő hallgatóit is igyekszik bevonni a vajdasági projektumokba, lehetőséget kínálva nekik arra, hogy megismerhessék az itt folyó munkát, és ezáltal fontos tapasztalatokat szerezhessenek. – Az április 24-én induló projektbe három konduktorhallgatónk is bekapcsolódik, és mivel ezekre a helyekre a szigorú feltételek ellenére is óriási volt a túljelentkezés, a nyári és az őszi projektekben is szeretnénk megteremteni ennek a lehetőségét – tette hozzá a főiskola rektora, aki elmondta, az itt töltött idő a hallgatóik képzésének a részét képezi, ami fontos előrelépést jelent az együttműködés kiterjesztésében.

– Azt látjuk, hogy az igény folyamatos ez iránt a tevékenység iránt. Azok a projektek, amelyek a két állam közötti megegyezésnek, illetve a Magyar Nemzeti Tanács és Zenta község önkormányzata támogatásának köszönhetően valósultak meg, kiváló lehetőséget kínálnak az érintettek számára, mégis úgy gondoljuk, hogy ide szakemberek kellenek, állandó jelleggel. Mi erre nyitottak vagyunk, és a képzésünkben is vannak olyan lehetőségek, amelyek révén akár ezeket a problémákat is áthidalhatjuk, és közös képzési együttműködéssel akár a szakemberhiány okozta nehézségeket is kiküszöbölhetjük – fogalmazott a Pető András Főiskola rektora.

A Magyar Nemzeti Tanács illetékesei április 21-éig, péntekig a 063/788-7417-es számon várják az érdeklődők jelentkezését a szűrésre és a tanácsadásra; bővebb tájékoztatás is ezen a telefonszámon kapható.

M. E.

Magyar Szó, 2017. április 7.