A katedra csak jelképes, hiszen eltűnt a tantermekből, az viszont valóság, hogy Máriás Irén, a zentai Emlékiskola magyartanárnője a férfiak számára kirótt negyven szolgálati évvel vonult nyugdíjba néhány héttel ezelőtt. Ezt követően pedig átvehette a városnapon Zenta Pro Urbe díját.
Négy évtized a közösség szolgálatában, négy évtized a töretlen lelkesedéssel és odaadással elvégzett, nagybetűs pedagógusi hivatás szolgálatában – ez az, amit a tanárnő maga mögött tudhat. Hivatástudata, oktatás és nevelés iránti elkötelezettsége és emberi tartása nemcsak diákjai, hanem kollégái számára is példaértékű – olvashatjuk a méltatásban.
Kérdésemre, hogy miért nem élt már akár öt évvel korábban a nyugdíjba vonulás lehetőségével, csupán annyit válaszol: szerettem a munkámat és a gyerekeket. És hozzátette, alighanem így könnyebb, kisebb töréssel jár, hogy a szünidőt „toldotta meg” a nyugdíjas időszakkal, mint ha tanév közben kellett volna felhagynia a munkával.
Az indulásról, a pályaválasztásról kérdezem, hogy utána röviden átfussunk a tekintélyes hosszúságú korszakon is.
– Tanárom javaslatára érettségi dolgozatként Fehér Ferenc munkásságát dolgoztam föl. Ezt megelőzően fölkerestem, elbeszélgettem az íróval, és igazán ez a dolgozat indított el a magyartanári pálya felé. Kezdetben tanítottam környezetnyelvet is, tehát szerb gyerekeknek magyart – hallottam, hogy ismét kezdeményezik a bevezetését –, és gyakran rám köszönnek egykori tanítványaim az utcán, ami jó érzés számomra. Persze, sokukat már meg sem ismerem.
– Négy évtized alatt sokat változott a világ, alighanem az iskola is. Általános az a vélemény, hogy nem az előnyére.
– A számítógép hozta a legnagyobb fordulatot. Általa a gyerekek gyakran sokkal több információval rendelkeznek, mint a tanárok, de nagyon sokszor nem olyan területen, amilyenen kellene, amit az iskola megkövetel. A múlt például nem érdekli őket, ezért is nehéz olvasásra szoktatni őket. És az elmélet sem igen köti le őket, inkább a kézzelfogható dolgok, márpedig az irodalom nem ebbe a kategóriába tartozik. Amikor régi szövegeket olvasunk, nem működik a képzelőerejük, a Légy jó mindhalálig nem érdekli őket, a Toldi nagyon nehéz számukra. A házi olvasmányoknak rendszerint valamilyen rövidített változatát olvassák el, vagy megnézik filmen a művet. Mind kevesebb az olvasó gyerek, de nagyban függ a szülőktől, hogy mennyire sikeres az olvasásra nevelés. Sajnos sok szülő elfogult a gyerekével szemben, harcolnak érte, de nem olyan módon, hogy tanulásra késztessék. Van, aki elképed, hogy a gyereknek ötszáz betűt kellene elolvasnia percenként, és hatodikban-hetedikben is háromszáznál döcögnek.
– Sikerek és kudarcok?
– A csalódásokat javarészt az említettek jelentik, kudarcként élem meg, ha a gyerek alig tud írni vagy olvasni. Ugyanakkor a tanár számára is a legnagyobb hajtóerő és öröm, amikor diákjai kiemelkedő eredményeket érnek el. Számos tanulóm szerepelt sikeresen nyelvi és helyesírási versenyeken, négyen a magyarországi országos versenyre is eljutottak. Ez a hajtóerő, ilyenkor érzi a tanár, hogy mégsem volt eredménytelen a munkája.
Fodor István
Magyar Szó, 2014. szeptember 19.
